Az igazolófüzetek felavatása után, a zempléni végpontot szem előtt tartva észak-keleti irányba állítottuk magunkat és ugyanazon az úton amin a Hörmann-forrástól jöttünk, elindultunk visszafelé. Ugyebár, mint korábban említettem (Büszkék), ez a rövidke szakasz a forrásig, már az Országos Kéktúra része, így az első pecséttel és ezekkel a lépésekkel hivatalosan is kezdetét vette a Mi Kéktúránk. A nap ezidáig tartó, kicsit erőt próbáló része után magamon is éreztem, és azért J-n is láttam, hogy egyfajta nyugalom és higgadtság telepedett ránk, a kalandvágyunk pedig ezen a ponton újra maximálisan felpörgött, hiszen végre nem a felesleges köröket róttuk, hanem azon az úton meneteltünk, amely miatt eddig és ennyit utaztunk.

Mivel nagyjából egy-két órás különbséggel haladtunk kétszer ezen az útszakaszon, így a tulajdonképpen nulla változáson keresztülmenő környezetről nem is jegyeznék fel semmit, és amúgy máskülönben nem is történt semmi kiemelhető ezen az etapon. Próbáltunk egy gyorsabb tempóra kapcsolni, hogy majd az új részeken tudjunk több időt eltölteni és a sok újdonságot magunkba szívni. Hamarosan vissza is értünk a forráshoz, ahol az eseménytelen séta után nem is gondoltuk volna, hogy a pár órával ezelőtti békés és csendes idill, addigra komoly háborús övezetté alakul át…

Hiába a határ közelsége, nem a két nemzet esett egymásnak, hiszen nincs is azoknak egymással semmi problémájuk, – ez egy belső viszály volt, mégpedig fogalmazhatunk úgy, hogy az aprónépek között. Meg nem tudnám mondani, mikor kerülhettek elénk és hogyan érhettek vissza előbb a forráshoz, de bizony ugyanannak a tanárnőnek az iskolás csoportja kezdett számháborúba, akikkel az Írottkőhöz felfelé való járás során találkoztunk. Ezen meglepettségünkben mit sem törődve a csatával és a gyerekek szórakozásával, anélkül hogy őket megzavarnánk, lemásztunk a forráshoz, hogy kicsit lemossuk magunkat és lehűtsük a nyári melegben felhevült- és hát mivel ez a túrázással jár, megizzadt testünket. A tanárnő persze megismert minket és nem is hagyott szó nélkül, és mint valami csatatéri harsonás, újabb dicsnótát fújt rólunk a diákseregeknek, amit mi megköszöntünk, további kellemes kirándulást és jó játékot kívántunk nekik, majd újabb harcmezők irányába indultunk tovább.