Köszöntelek a blogomon!

Egy csodálatos utazás.

Talán ezt tudnám válaszolni, ha megkérdeznéd, hogy mi vár majd rád,  amennyiben olvasod a bejegyzéseimet és követed a blogomat a jövőben.

Hogy miért írom ezt?

Még az elmúlt napokban is azon tűnődtem, hogy érdemes- e a kéktúrás kalandjaimról blogot írni, megosztani az út során szerzett élményeimet és tapasztalataimat másokkal, ki, vagy kik fogják ezt olvasni és egyáltalán érdekel-e majd valakit ez az egész? Viszont minden egyes alkalommal, amikor ezek a haszontalan kérdések felmerülnek bennem, akkor azok a szinte írásra felszólító tekintetek jutnak eszembe, amelyek tágra nyílt szemekkel merednek rám, mikor a kéktúrán született történeteimet mesélem.

Kéktúrázni ugyanis nem csupán azt jelenti, hogy felvesszük a hátizsákot a hátunkra, a túracipőt a lábunkra, és kezünkben az igazolófüzettel elindulunk egy kijelölt útvonalon. Legalábbis nekem nem, és meggyőződésem, hogy ezzel azért nem vagyok egyedül.

Az első lépéstől kezdve, úgy szerettem volna bejárni ezt a hosszú utat, hogy ne csak egy egyszerű menetelésről szóljon, és egyedül a jelvény, vagy az éppen aktuális pecsét megszerzése legyen a cél, hanem ezektől sokkal de sokkal több legyen benne, olyanok, amitől én; mi; a túrázó is több lesz. És az a legszebb a kéktúrában, hogy ezt nem kell belőle kierőszakolni, hanem csak egyik lábunkat kell rakni a másik után, nyitott szemmel járni, és ott lesz minden szépsége előttünk, varázslatos világa pedig, akár egy szempillantás alatt magával ragad minket.

Minden kihívás és megpróbáltatás mellett, szerintem ez az út attól a legcsodálatosabb, és számomra ez jelenti a legnagyobb értékét, hogy idegen emberek hétköznapjain vezet keresztül, és ha csak egy rövid időre is, de belecsöppenünk ezeknek az embereknek az életébe – legyen szó a pecsétet vagy tintapárnát nyújtó kocsmárosról, a háza előtt üldögélő néniről, bácsiról, a szállásadóinkról, vagy kivételes esetekben a többi vándorról. És talán ettől lesz igazán személyes a kéktúra, hogy a mások által elmondott kis történeteket, amik többnyire róluk és a mindennapjaikról szólnak, a magunkénak tudhatjuk, és ilyenkor egy ici-picit az ő életüket élhetjük. Ez van amikor felemelő érzés, de van hogy könnycseppet csal az ember szemébe.

Ha velem tartasz, ”láthatod” és olvashatod majd, mert ezek a történetek fogják megfűszerezni a blogomat, mint ahogy ezek szövik át ezt a csodálatos utazást is, amellett a sok-sok kaland, gondolat, érzés, legenda, hallomás, pletyka, sztori, vélemény, váratlan helyzet és megannyi értékes és megírásra alkalmas pillanat, valamint a pontos túraleírás mellett, amelyekről a bejegyzéseim – hűen egy kéktúrás bloghoz – többségében szólni fognak.

És ha már itt tartunk, kinek is szól majd ez a blog? Neked/Nektek, kedves ”túratársaim”!

Jó utat, és jó olvasgatást kívánok hozzá!

__________________

Még több, leginkább képes tartalomért, kövessetek az Instagram-on is:           instagram.com/anyakunkbavettorszag