Megérkeztünk.. pedig valójában még el sem indultunk..

Az Írottkőre való felérésünk pillanatában egy nem várt és talán mással soha össze nem hasonlítható jóleső bódultság fogott el, amit két, igazából ellentmondó érzés egymásba kapaszkodása eredményezett. Egyfelől maga a megérkezés és az abból fakadó nyugalmi állapot – hogy végre eljutottunk az Országos Kéktúra kezdőpontjához, másrészt pedig annak az amúgy is felspanolt várakozásnak, izgatottságnak és kíváncsiságnak a maximális szinten való munkálkodása, ami már tulajdonképpen az elmúlt nyáron elkezdődött.

Miszerint ebben az áldott pillanatban egy olyan út küszöbén állunk és indulunk el, ami millió csodával van kikövezve, ami számtalan kalanddal van fel-, illetve kifestve, ami nem kis túlzással, de új világokat nyit majd meg előttünk, ami új nézőpontba állít sok, eddig jelentéktelennek vagy érdektelennek tűnő dolgot, amivel új határokat fedezhetünk fel magunkban és talán át is léphetjük azokat, ami egyszóval olyan hatással lehet ránk és olyan élményeket adhat majd nekünk, amit más elfoglaltság, egyszerűen képtelen lenne.

A kuszálódó gondolatok közepette, így kéktúrás éhségünk jelentősen csillapodott (ugyanakkor lelkesedésünk csak méginkább növekedett), mert végre ott voltunk, ahol kezdetét vehette életünk talán legnagyobb kalandja.