Az Írottkő-kilátó csúcsáról, annak földszintjére lemászva, azonkívül hogy az államhatár létrejöttéről olvashatunk pár sort a hivatalosan kihelyezett táblákon, a falakra pingált, valószínűsíthetően amatőr ”művészek” igencsak elvont agyszüleményeit, vagy hogy senkit se érjen sértés, absztrakt művészeti alkotásait tekinthetjük meg. Bocsánat, – tekinthettük meg. Pár nappal ezelőtt, hogy írottkői emlékeim még inkább felelevenítsem,  főként videókat kerestem róla az interneten, és azt sem mondanám hogy örömmel, de azt sem hogy anélkül láttam, hogy a falra festett képek eltűntek, helyüket a festék vagy az oltott mész mindent eltakaró hófehérsége vette át.

Hát.. így megy ez. Vagy pontosabban fogalmazva ilyen könnyen megy ez. Volt, és mára már nyoma sincs, csak úgy mint az itt sokáig keresztülhasító szigorral és félelemmel mérgezett országhatárnak. És azért valljuk be őszintén, ezek az eltűnt írottkői alkotóelemek senkinek sem hiányoznak, – bár ha legközelebb itt járok majd, valószínűleg azért furcsa lesz az amúgy esztétikailag romboló és a szemet igencsak bántó falfirkáktól mentes Írottkő-kilátó. De a valamihez való hozzászokás, sok esetben nem feltétlenül jelenti azt, hogy az jó, vagy szép is.

De most haladjunk tovább, így is túl sokat toporogtunk és töprengtünk a hely múltba veszett és már-már elfeledett összetevőin.