Kikászálódva előző elmélkedéseimből, felocsúdtam, hogy jó jó, elértük a nulladik kilométerkövet, és majd a pecsételést követően akár indulhatnánk is, de itt kéne lennie valahol egy kilátónak..

Persze nem tűt kerestünk a szénakazalban, mert egyértelmű volt hogy még egy kicsit tovább kellene mennünk felfelé és túl kell jutnunk az ágas-bogas-bokor-boltíves kapun, ahol aztán majd garantáltan ott lesz az Írottkő-kilátó (..már csak azért is, mert fentebb tábla is jelezte). Nem is tétováztunk tovább, a pecsételést a tényleges indulásra hagytuk, inkább kibújtunk az erdő nyugalma alól és felmásztunk az Írottkő 883 méteres csúcsán álló torony tetejébe.

Az Írottkő-kilátó legfőbb sajátossága, hogy pontosan az országhatáron fekszik. Ezáltal a középső bástyát elvileg keresztülhúzza a határvonal, így ha ott északnak tekintve és balra húzódva állunk, akkor a sógorok vendégszeretetét ízlelhetjük meg és az Alpokból érkező friss és üde levegőbe haraphatunk bele, még jobbra billenve a hazai szelek kellemes és nemkülönben ”támogató” simogatását élvezhetjük – ami azért olykor-olykor nyugati irányba fújja a magyar embert… na de mindenesetre itt állva a ránk sütő magyar napsugarak miatt az otthon melege és biztonságának érzete tölthet el minket.

Azonban túl minden irónián, nem elfeledve a múltat sőt azt összevetve a jelennel, a legfelső teraszról körbenézve arra gondolhatunk, hogy ez a kilátó bizony látta az elmúlt évtizedek dicső elmúlását, és annak minden nevetséges ceremóniáját, hogy mennyire buta is néha az adott kor embere, mert napjainkban szemrebbenés nélkül jöhetünk-mehetünk határokat átlépve, országok közt bolyongva, ámde nem is olyan rég, ostoba ideák miatt, akár egy élet is lehetett az ilyen cselekedetnek az ára.

Az Írottkő-kilátó karakán fellépésével pontosan azt a példamutató állhatatosságot üzeni az errejáró turistának (nemkülönben mindenkinek), hogy bizony minden körülmények között megéri kitartani, hiszen ő már azokban az időkben is egyfajta rendhagyó módon állt ki amellett a rendíthetetlen elv, vagy inkább képzelgés mellett, ami mára már olyan természetes az itt megfordulóknak, mint az őt körülvevő, ugyanakkor összefüggő, varázslatos és mélységes gondolatokba ejtő kőszegi tájék.

Nem is lehetne tehát jobb kiindulópontja az Országos Kéktúrának, mint az Írottkő kilátója, mert a kezdő kéktúrázó itt kaphatja meg a legjobb útravalót a batyujába: azt a motivációt és eltántoríthatatlan kedvet, melyekkel felvértezve lelkesen vághat neki a több száz kilométeres ismeretlennek, hogy aztán majd ők ketten, egy életre szóló barátságot köthessenek.