A busz sajnos csak egy óra múlva jött, de úgy gondoltuk, ez az elvesztegetett idő bőven belefér majd a megspórolt kilométerekért, és az azzal járó szenvedésért cserébe.

“Kőszegdoroszló: A Kőszeghegyalján elhelyezkedő település első okleveles említése 1279-ből származik. Árpád-kori templomának titulusa Szent Márton, evangélikus templomát 1792-ben kezdték építeni. Lakossága jelenleg 252 fő. Határába esik a híres “Pogányok Szőlőhegy”, ahol már a római korban is bort termeltek, mint az itt előkerült Bacchus-szobor is bizonyítja (utóbbi a borivás római istene volt).”

Éppen  a buszmegállóban hédereztünk a kora délutáni fülledt, meleg időben, mikor egy körülbelül, az ötvenes éveiben járó “úriember” jelent meg előttünk. Ő volt az első ember, akivel komolyabb kommunikációs kapcsolatot létesítettünk a kéktúra során, bár az lehet erős túlzás, hogy mi, inkább ő velünk. Hamar kiderült róla minden, mert megállás nélkül beszélt hozzánk, és nekünk az életéről.. meg minden egyébről. A nevét nem tudom, lehet mondta akkor, de már elfelejtettem, azonban a magából kipárologtatott jellegzetes szeszszag sok mindent elárult róla. Aztán a szokásos kérdések merültek fel, honnan jöttünk, hová megyünk, miért csináljuk ezt, stb., majd a maga módján bemutatta a falut, és a környéket. Elmondta, hogy ő éppen orvoshoz megy, vizsgálatokra, mert súlyos májbeteg, amivel azért mondanom sem kell, nem lepett meg minket. Olyan módon adta elő kis történetét, hogy a betegsége miatt teljesen megsajnáltuk őt, de annak oka miatt egyáltalán nem, ami nyilván az alkohol volt, de ezt ő is tudta nagyon jól. Emberünk felejthető lett volna, ám egy nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmünket, ezzel pedig örökre megjegyeztük őt, és ezt most szeretném Veletek is megosztani!

„Mindig csak ésszel igyatok, és mértékkel, mert az történik majd veletek is, mint velem. Nézzetek csak rám..”

Mondjuk ezt a jótanácsa nélkül is sejtettük, de mindenesetre megfogadjuk.

Elmondása szerint gyerekei, unokái is voltak, akik már nem látogatták őt, így teljesen egyedül maradt a problémáival. Az arcára kiült erőteljes megbánás láttán pedig azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon megérte-e?

A kéktúra sokszor nem csak móka és kacagás, olykor olyan sorsokat, élethelyzeteket vet elénk, melyek mélyen elgondolkodtatnak még a legjobb pillanatokban is, mindamellett, hogy felkészítenek az élet legváratlanabb nehézségeire. 

Aztán megjött a busz, jó utat kívánt nekünk, felszállt ő is, és eltűnt a busz hátuljában..