BüszKÉK

A Hörmann-forrás az Országos Kéktúra része, így örömmel nyugtázhattuk, hogy elértük az útvonalat, mely állapotunkban a fára festett kéktúrás jelzések is megerősítettek. Innen már tényleg nem volt messze az Írottkő, ezért különösebb pihenés és nézelődés nélkül vettük célba azt, és felbuzdulva azon, hogy már nagyon közel járunk, lépteinket is felgyorsítottuk.

Read More

Elszalasztott alkalom

A kápolna adta lehetőségek láttán úgy beszéltük meg J-vel, hogy nem időzünk sokat: egy kis szusszanás, egy kis frissítés és már indulunk is tovább – majd az Írott-kőn, ahol reményeink szerint több látnivaló lesz, több időt is töltünk. Amúgy is szerettük volna már elérni az Országos Kéktúra nyugati végpontját, és végre annak nyomvonalán haladni. Pedig … Continue reading "Elszalasztott alkalom"

Read More

Lakatra zárt emlékek

Mire feldobtuk hátunkra a hátizsákot, Piroska néni már tova is röppent, pont úgy, mint azok a galambok, akiket első lépéseinkkel zavartunk meg a buszmegállóban elhullajtott morzsák csipegetése közben. Olyan magasra szálltak, hogy kicsit irigyelni kezdtem őket, mert nekik lehetőségük volt látni azt, hogy Velem község milyen csodálatosan szép környezetben terül el. A település a Kőszegi-hegységben, … Continue reading "Lakatra zárt emlékek"

Read More

Kitérő – Szanda vára

Hosszú szünet után újra jelentkezem, hiszen az utazás még korántsem ért véget, azonban ez az elmúlt időszak remek alkalmat adott, hogy újabb kéktúrás szakaszokat járjunk be, valamint újabb élményekkel gazdagodjunk, mindezt nem mellesleg és hála az égnek, nem csak bel-, hanem a kéktúrát leszámítva külföldön egyaránt. Mielőtt a soron következő fejezetekbe belekezdenék, és kéktúrás kalandjainkat … Continue reading "Kitérő – Szanda vára"

Read More

Velem

Jobbnak láttuk, ha a buszon előre ülünk, mert fogalmunk sem volt róla, hogy pontosan hol kell majd leszállnunk, a buszvezető meg amúgy is mondta, hogy majd szól – ezzel megkönnyítettük az ő dolgát is. És így első sorból élvezhettük a Kőszegi-hegység lábánál fekvő kicsi falvak látványát, a köztük vezető kanyargós utakat és nem mellesleg a … Continue reading "Velem"

Read More

Életre szóló tanács

A busz sajnos csak egy óra múlva jött, de úgy gondoltuk, ez az elvesztegetett idő bőven belefér majd a megspórolt kilométerekért, és az azzal járó szenvedésért cserébe. “Kőszegdoroszló: A Kőszeghegyalján elhelyezkedő település első okleveles említése 1279-ből származik. Árpád-kori templomának titulusa Szent Márton, evangélikus templomát 1792-ben kezdték építeni. Lakossága jelenleg 252 fő. Határába esik a híres … Continue reading "Életre szóló tanács"

Read More

Kitérő – Sasbérci kilátó

Mivel a kéktúrán kívül is rengeteget túrázok, arra gondoltam, hogy “Kitérő” címkével, ezekről a kiruccanásokról szóló rövid bejegyzésekkel, leginkább képekkel fogom színesíteni blogomat. Megpróbálok olyan helyszíneket, esetleg eseményeket bemutatni, megmutatni, amelyek kellő közelségben lesznek a kéktúra útvonalához, hogy arról csak egy kicsit kelljen majd letérni, hogy elérjük, elérjétek azokat! Kezdésnek elhoztam Nektek Nógrád megyéből, a … Continue reading "Kitérő – Sasbérci kilátó"

Read More

Az első kritika

Éppen a kéktúrás útikönyvet böngésztem, amikor Szelesténél elértük a kék-nyomvonalát, majd Porpác előtt kettészeltük azt. Ez csak abból derült ki, hogy pont felkaptam a fejem Ölbő-Alsószeleste megállónál, és annak neve ismerős volt a kezemben szorongatott turistakalauzból. Innen viszont már nem volt messze Szombathely, ahol át kellett szállnunk. Eredetileg fél óránk lett volna, hogy vonatot váltsunk, … Continue reading "Az első kritika"

Read More

Nosztalgiavonat

Aznap reggel hozzám hasonlóan, kissé álmoskásan, nehezen és döcögve indult meg a szombathelyi ’hattizes’ a Keleti pályaudvarról. De legalább elindult, és nem mellesleg megvárt minket, mert a ránk jellemző módon, éppen, hogy elcsíptük. Eddig még nem írtam róla – bár nem is nagyon volt apropója -, de azért a többes szám, mert a Kéktúra útvonalát … Continue reading "Nosztalgiavonat"

Read More